2. Fejezet

Sziasztok!
Nagyon köszönöm az eddig érkezett kommenteket!
Jó olvasást, puszi!

Lovelife ♥

 

Erő. Vérszomj. Hatalom.
A lány kínoktól égő testtel állt fel az avarból. A vámpír még mindig mellette állt, és csendesen figyelte átalakulását.
- Vámpír vagy tehát. - szólalt meg csendesen, és a lány vállára téve a kezét, szembefordította magával.
Vérvörös szemek.
A lánynak még vörösebbek voltak a szemei, mint bármelyik vámpírnak eddig, akivel a férfi találkozott. Megdöbbenve szemlélte a lány gyilkos arckifejezését.
- Szomjas vagy? - szólalt meg morogva, mire a lány, mint egy vadállat, kivicsorította éles szemfogait, és mély morgás tört elő szájából.
- Ideje vadászni. - suttogott a vámpír, és elfutott az erdő sűrűje felé. A lány követte, és végre kihasználhatta az ereiben rejlő hatalmas vámpírerőt. Úgy futott, mint a szélvész, és az első útjába kerülő őzet leteperte. Nekiugrott az állat ütőerének és mohón, szomjasan ivott. A vér lecsorgott ajkain, összefoltozta a ruháját, de semmi sem érdekelte. Csak ivott.
Amikor az őz erőtlenül, a semmibe meredő üveges szemekkel feküdt a földön, a lány felállt. Mozgása kecses volt, mégis erőtől duzzadó.
Megtörölte a száját, és megfordult.
A férfi mögötte állt, és mosolyogva figyelte.
- Elég volt? - kérdezte mosolyogva.
- Nem. - először szólalt meg azóta, hogy átváltozott. - Mindig csak innék. Mindig. - szólalt meg, és lekuporodott az avarba.
- Akkor hát, rajta! - nógatta a vámpír morogva.
- Nem. - rázta a fejét a lány.
- Nem? - vonta fel a szemöldökét a vámpír. - Nem?!
- Mit tettem? - a lány könnyezett. Arcát a kezébe temetve sírt.
- Egy vámpír nem sír. - a férfi odalépett, és talpra rángatta a lányt. Kegyetlenül lefejtette ujjait az arcáról, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen:
- Vámpír vagy, te nyomorult. - azzal nagyot lökött rajta. A lány szemeiben harag lobbant, és nekitámadt a férfinek. Morogva ugrott rá, és leteperte az avarba. Ösztönösen az ütőerét kereste, és beleharapott.
- Harapj csak. - nevetett a férfi, és letaszította magáról az újdonsült vámpírt. - Nekem már nincs vérem. Elfelejtetted, hogy vámpír vagyok? Csakúgy, mint te.
- A családom... - a lány ismét erőtlenül roskadt össze.
- A családod?! Nincs neked olyanod! Az apád iszákos őrült, az anyád meghalt, testvéred nincs... - és kegyetlenül mosolygott.
- Ne merészeld... - a lány nekiugrott. A gyűlölet fűtötte, ütötte, harapta, rúgta ellenfelét, ahol csak érte.
- Erős vagy, nem mondom. - lihegett a férfi, miközben egyre csak  a támadója ügyes ütéseit próbálta hárítani.
- Te.. utolsó...mocsok... - a lány ökle ütött. A férfi felüvöltött fájdalmában.
- Te kérted, hogy vámpírrá változtassalak...!
- Mert nem volt más választásom! - hörgött a lány, és ráugrott a vámpír fejére. Ütött, harapott.

- Lenyugodtál, nyomorult? - a férfi belerúgott a földön fekvő vámpírlányba. Az összegörnyedt az ütés erejétől, majd feltápászkodva ismét a férfinak ugrott.
- Állj! - mondta ki a férfi. A lány nem engedelmeskedett, de az elméjét hirtelen egy nagyobb erő béklyóba fogta.
- Mi ez...? - lehelte erőtlenül, majd reszketve megállt. Az agyát szorító erő lassan csökkent.
- Mit csináltál...? - nézett rémült szemekkel a férfira.
- Nyomorult. - a férfi különös elégedettséggel ejtette ki a szót, majd gúnyos mosollyal megszólalt: - Én változtattalak át, ezért hatalmam van az elméd felett. Hallhatom a gondolataidat, befolyásolni tudom az agyadat, és béklyóba tudom szorítani az elmédet. Ezt érezted az előbb. - elégedett vigyor terült szét az arcán.
- Hatalmad van... felettem? - a lányt lesokkolták a hallottak.
- Úgy bizony.
- Nem fog sokáig tartani.
- Hacsak meg nem tanulod befolyásolni, de ez eltarthat egy évezredig is. Addig pedig korlátlanul uralkodok feletted... - a vámpír kegyetlenül vigyorgott. - Most pedig, kövess. Elviszlek a legkiválóbb vámpír iskolába, ahol a friss vámpírokat oktatják.
- Nem viszel sehova. - sziszegte a lány. Ekkor újra megérezte a szorítást az agyán, és nyüszítve, a kíntól legyőzve terült el az avarban.
- Azt teszed amit én mondok. - morgott a vámpír, és felrángatta a lányt az avarból, és megindult a város felé.

- Olvadj bele a környezetedbe. - figyelmeztette a férfi a vámpírlányt. A nagyvároson keresztül haladtak a vámpír iskola felé.
- Mikor érünk már oda? - szűkölt a lány, akár egy kutya. - A poklok kínjának teszel ki. Emberek között menni, úgy, hogy nem ugorhatok a torkuknak?
- Hamarosan ott leszünk. Nyugodj le. Pár hét múlva úgy és annyi embert ölsz, amennyit csak kedved tartja. - a vámpír kéjesen elmosolyodott a lány szenvedésére.
- Mondd, élvezed, hogy kínzol?
- Nagyon is.
- Téged is teremtett valaki, az is ezt csinálta?
- Pontosan.
- Akkor te miért vagy ilyen kegyetlen?
- Ki kell élnem valakin a szadizmusomat. Tulajdonképpen örülök, hogy átváltoztattalak. Most szabadon uralkodhatok majd fölötted.
- Meg fogok tanulni uralkodni az elmémen... - vicsorgott a lány.
Csendben haladtak tovább. Az emberek nem nézték őket, ők pedig óvatosan, a földet szemlélve, hogy szemük színe ne keltsen feltűnést, mentek egyre csak északra. Már kiértek a városból, és az országúton haladtak céljuk felé.
- Most, azonnal innom kell! - jelentette ki a lány, és eliramodott a közeli fenyves felé. A férfi türelmesen állt.
Tíz perc múlva tanítványa véres szájjal, elégedett morgással tért vissza sikeres vadászatárról.
- Eljön majd a nap, amikor nem fogod beérni állatvérrel. - figyelmeztette a férfi, amikor a lány újra mellette gyalogolt. - Akkor embervért fogsz kívánni. Sokáig fogsz a vérszomjad ellen küzdeni, de az végül le fog győzni téged, és te embert fogsz ölni. Utána csak azt fogod kívánni. Megundorodsz magadtól, és elmész a vámpíriskolába, ahol megtanulsz uralkodni a vérszomjadon. - elhallgatott.
- Ez lenne a sorsom? - a lány elégedetlenül vonta karba kezét.
- Van egy másik lehetőség...
- Mégpedig? - a lány mohón csillogó szemmel nézett a férfira.
- Az, hogy gyilkos leszel. Hogy nem uralkodsz többé a vérszomjadon, hanem mindig csak embert fogsz ölni. De ezt nem ajánlom, mert akkor a legfőbb vámpírtanács elé kerülsz...
- ...ahol?
- Ahol gondoskodnak róla, hogy ne igyál többé vért. Soha.
- Megölnek? - a lány nyelt egyet izgalmában.
- Rosszabb. Állandóan a vér szagát fogod érezni, szinte érzed a szádban az ízét, de sosem juthatsz hozzá. Olyan lesz, mintha elevenen nyúznának. Könyörögni fogsz, hogy öljenek meg, de nem teszik. És utána... - a férfi elkalandozott az emlékeiben. Csendesen maga elé meredve ment tovább.
- Utána? - sürgette a lány.
- Utána... ezt ráérsz majd később is megtudni.
- Mondd el! - vetett könyörgő pillantást rá a lány.
- Nem! - csattant fel a férfi. - Túl fiatal vagy még ehhez, hogy megtudd. Eljön majd az ideje, amikor minden világos lesz előtted.
- Nem vagyok retardált, fel tudom fogni! - acsargott a lány.
- Én meg nem fogom elmondani. - jelentette ki a férfi. A lány éppen válaszra nyitotta volna száját, de a férfi felkiáltott:
- Ott van az iskola!
Hatalmas, gótikus épület tornyosult előttük. Méltóságteljesen állt a fenyves közepén. A lány szája tátva maradt.
- Ide kell majd... járnom? - a férfi csak bólintott. Az arca fájdalmas grimaszba húzódott az iskola puszta látványától is.

1. Fejezet

Sziasztok!
Nos, véleményt még nem kaptam, de az első fejezet itt van! :)
Kérlek ehhez a bejegyzéshez hagyjatok kommentet, vagy írjatok chatben! :)
Puszi:

Lovelife ♥

A lány gondolatai egyetlen szó körül forogtak: megcsalt. Megcsalt. Megcsalt.
Az agyát elöntötte a düh. Megcsalta. Megcsalta. Belerúgott az előtte heverő sziklába. Felszisszent a fájdalomtól. Nem baj, nem érdekel. - gondolta, és még egyszer belerúgott, teljes erejéből. Az emlékek akarata ellenére elborították az agyát, és ő kétségbeesetten küzdött ellenük.
- Figyelj, Tyra. - szólt Stefan, - Én szerettelek. De megváltozott valami...
- Valami? - Tyra megvetéssel ejtette ki a szót. Tudta már, honnan fúj a szél.
- Igen, valami, mert...
- Megcsaltál. Tudom.
- Igen, megcsaltalak... de...
Igen, megcsaltalak! Igen, megcsaltalak?! Hogy volt ezt így képes kimondani, a szemébe? Hogy?! A lány újfent teljes erejéből megcélozta a sziklát, és lassan már nem érezte a lábujját a fájdalomtól.
Mindig tudta. Mindig.
Nem volt neki elég jó. Stefan... sosem szerette őt eléggé. Mindig amolyan "ha nincs ló, szamár is jó" érzése volt a fiú közelében, és ezt ő sosem akarta megcáfolni.
Utálom, gyűlölöm, megölném!! - a lány gyilkos indulatokat érzett.
Miért nem szakított velem korábban?! Miért?! - egy könnycsepp folyt le az arcán. Dühösen letörölte, és folytatta útját a rengetegbe.

Ahogy egyre beljebb és beljebb haladt, úgy nyugodott le egyre jobban. Már nem öntötte el a féktelen indulat, ha Stefan-ra gondolt, csupán a hideg, kegyetlen bosszú.
- Fékezd meg a gyilkos indulataidat, - mondta a pszichológus, - Nem szülnek jó vért.
Vér.
Hirtelen lenézett a cipőjére, és felfedezte a belőle szivárgó vért.
Gyorsan leült az avarba, lerúgta cipőjét, lerántotta zokniját, és meglátta a lábujját. A hús cafatokban lógott róla, a vér ömlött. A düh eddig megkímélte a fájdalomtól, de most elemi erővel tört rá, tehetetlenségében felüvöltött.
És mindezt egy aljas, szemét, utolsó mocsok fiúért, miatta képes volt szétrúgni a lábujját. Ügyetlenül megpróbálta a sáljával bekötözni vérző testrészét, de nem bírta meggátolni a kifolyó vörös folyadékot.
Hirtelen léptek zajára lett figyelmes.
Nem is zajára, inkább neszére. Mint amikor egy vadállat lesből támadva cserkészi be áldozatát.
Érezte, hogy figyelik.
Hirtelen jeges félelem öntötte el: a vér szaga biztosan idevonzott egy kiéhezett vadállatot. Amilyen gyorsan csak tudott, feltápászkodott, és kétségbeesetten keresett egy fát, amire fel tudott volna mászni.
- Ne erőlködj. - a hang a háta mögül szólt, halkan, de annál fenyegetőbben. A lány megdermedt, és nem mozdult. Kétségbeesett kiáltásra nyitotta száját, de hang nem jött ki a torkán.
- Micsoda íncsiklandó illata van a vérednek! - morgott a hang gazdája, és lassan közeledett a lány felé. A nyakára tette éles karmait, majd egy hirtelen mozdulattal szembefordította a zsákmányát.
Vérvörös szemek.
A lány pupillái rémülten tágultak ki, és reszketés fogta el. Némán tátogott, de hang még mindig nem jött ki a száján.
- Édes kicsi lányka. Milyen ártatlan. Milyen tökéletes. Milyen finom. Dark szereti az ilyen kis lánykákat! - vicsorgott a fenevad.
Éles szemfogak.
A vámpír lassan a lány ütőere felé közelített szájával, de a lány egy kétségbeesett mozdulattal ellökte magáról a kezét, és amilyen gyorsan csak tudott, futásnak iramodott.
A vámpír egy pillanat alatt előtte termett.
- Kár harcolnod. Bár, ha játszani kívánsz, nekem nincs ellenemre. - fertelmes vigyorában újra kivillantotta hegyes fogait.
- Ne... - nyögte erőtlenül a lány, és leroskadt a földre.
- Jaj, ne már, ez olyan nyálas! - vihogott a férfi, - Mindenki ezt ismétli halála előtt: ne, ne.... kegyelmezz... ez olyan unalmas. Mondj valami mást.
- Rendben. - a lány hirtelen elszánt és erős lett, a vámpír szemébe nézett, és nem félt.
- Változtass azzá, aki te vagy.
- Vámpírrá? - hebegett a férfi.
- Igen.
- Ó, ne már! - jajdult fel, aztán cinkos kacsintással nézett a zsákmányára, - Akkor nem ihatom meg ezt a finom véredet.
- Annyi embert adok neked, és annyit ihatsz, amennyit csak akarsz. - jelentette ki a lány villámló szemekkel.
- Na nem bánom, legyen! - nevetett fel a vámpír, azzal beleharapott a lány ütőerébe, de nem szívta ki a vérét. Hagyta, hogy a mérge elterjedjen áldozata szervezetében.
- Milyen furcsa. - tűnődött hangosan, miközben a lány teste vonaglott előtte a földön. - Ő maga kérte, hogy változtassam vámpírrá. Ő maga. Hihetetlen. - megrázta a fejét, azzal tovább figyelte a lány átalakulását.
Sötét. Fájdalom.
A lány nem érezte a testét, csak az iszonyú fájdalmat.
Tudata homályos volt, és csak egy szó lebegett előtte:
Vámpír. Vámpír. Vámpír.

Prológus

Üdvözlök minden kedves erre látogatót a blogomon! :) Ez a második blogom, amelyet párhuzamosan írok az elsővel! :)
Remélem tetszeni fog nektek :), de ha inkább a szerelmes műfajt kedvelitek, akkor a másik blogomba kukkantsatok be! :) 
Jó olvasást, én ne felejtsetek el véleményt hagyni! :)

Puszi:

Lovelife ♥

A férfi kétségbeesetten bolyongott a kihalt sikátorban. Akármerre ment, csak még jobban eltévedt.
- Feladom. - nyögte, és térdre zuhant. - Gyere, és végezz velem.
Ott térdelt, és a teliholdra meredt.
Halk lépteket hallott a háta mögül, de nem fordult meg.
- Eljöttél hát. - suttogott valaki fenyegetően. - Fordulj meg, és nézz szembe a végzeteddel.
A térdelő férfi lassan, mintha az időt akarná húzni, megfordult. Egy lánnyal került szembe, akinek szemei és ajka egyformán vérvörösek voltak.
- Neee! - nyögte a férfi, de a lány egy pillanat alatt odaugrott hozzá, és a torkába mélyesztette fogait. Nem az ütőerét harapta el, hogy legyen ideje még a zsákmányával játszania.
Ahogy beleharapott a húsba, a férfi ajkát egy fájdalmas nyögés hagyta el:
- Ne kínozz! - kérte esdekelve, de a lány figyelemre sem méltatva nyalogatta kiserkenő vérét.
- Nem szeretek gyorsan végezni az áldozataimmal. - jelentette ki kéjesen morogva, és még egy sebet ejtett a férfi nyakán.
- Kegyetlen vagy.
- Úgy gondolod? - a lány nagy szemekkel, kislányos bájjal nézett a férfira.
- De mennyire, engem ugyan nem tévesztesz meg! Mocskos vérszívó vagy, akármilyen szépen pislogsz is! - köpte a szavakat a lány arcába.
A lány meghökkent, majd gúnyosan elmosolyodott.
- Nem szeretem, ha a prédám elégedetlenkedik! - mosolygott, majd kimondta a végszót: - Térjünk hát a lényegre.
Az éjszaka csendjét egy ember fájdalmas üvöltése törte meg.