Sajnálom

Kedves Olvasóim!

Ne haragudjatok, de úgy döntöttem: semmi értelme, hogy a blogot tovább írjam. Nem lesz befejező rész, se semmi, mert igazából magam sem tudom milyen befejezést akarok ennek a történetnek. 
Jobban mondva tudom, de ahhoz végig kellett volna vinnem az egész sztorit, kifejteni a dolgokat, karaktereket, stb., de ehhez már sem kedvem, sem időm.
Először is: fél éve nem írtam már. Nagyon rég volt, teljesen "kiestem a ritmusból", a sztori lelkületéből. Ennyi idő alatt gondolom már olvasóm sem maradt.
Másodszor: végre valahára sikerült a "Szerelmem tárgya" c. blogom végére pontot tenni, megírtam a befejező részt, aminek nagyon örülök. Nem akarnám, hogy ennek a blognak is ugyanez legyen a sorsa, hogy az olvasóim várnak hónapokat a befejezésre, mert annak semmi értelme.
Azért kezdtem blogolni, mert az írás örömet jelentett, és ez most sincs másképp. De nincs időm. Blogot vezetni nem könnyű, márpedig én jól szeretném csinálni.
Design, chat, kommentek megválaszolása, bevezető, jól megírt fejezet, rendszeres bejegyzések... aki maga is ír blogot, tudja, miről beszélek.
Amint elkezdődik a suli (márpedig nem sokára el fog kezdődni) lélegzethez sem fogok jutni. Lesz időm persze néha, de a blogolás rendszeres dolog, és rendszeresen nekem nem lesz időm írni.
A Szerelmem tárgyá-t tehát befejeztem, ezt abbahagyom, de van egy blogom, ami nem történetes, és abban épp az a jó: azt továbbra is írni fogom. ITT elérhetitek!
Oda nem rendszeresen fogok írni, hanem időnként, mert annak a blognak pont az a lényege.
Történetes blogot valószínűleg nem kezdek a közeljövőben.

Nagyon szépen köszönöm hogy az olvasóim voltatok, rengeteget köszönhetek nektek! És remélem nem okoztam (túl nagy) csalódást...

Remélem, van, aki el fogja olvasni ezt, hogy legalább ne fölöslegesen írjam meg...

Sok puszi:

PinkRose 

(a néhai Lovelife)

5. Fejezet

Sziasztok! :)
Köszönöm szépen a kommenteket, és a kedves rendszeres olvasóimat!! :) ♥ Imádlak titeket, nagyon sokat jelent! :)
Jó olvasást, sok puszi!

Lovelife ♥

- Figyel?! - Grace, az irdalom tanár Tyra arcába hajolt, és vészjóslóan villogó szemekkel meredt rá.
- I-igen, hogyne! - a lány engedelmesen jegyzetelni kezdett, de a keze remegett az elfojtott dühtől.
Szorgalmasan írt. Miközben a keze papírra vetette a vámpírirodalom nagyjainak neveit, az agya máshol járt.
Eric.
A vérfarkas napok óta nem szólt hozzá. Messziről elkerülte a lányt, és mintha mindig gondoskodott volna róla, hogy a könyvtárban se legyen csak ketten. Mindig volt ott valaki, hogy Tyra ne tudjon semmit kérdezni, se mondani.
- Rendben, elmehetnek... - a lány felsóhajtott, és gyorsan felpattant, ahogy a tanár kimondta a végszót. -... az újonc marad! - Tyra szája megrándult a megnevezéstől, de kelletlenül visszaült a helyére.
A többi vámpír zsibongva, jókedvűen hagyta el a termet, ő pedig maga elé meredve várta, hogy mielőbb szabadulhasson kellemetlen társaságától.
- Magában sok erő rejlik. - a tanár becsukta az ajtót. A csend vibrált közöttük.
- Valószínűleg a friss vámpírerőmnek köszönhető. - motyogta maga elé.
- Nem egészen. - Grace közelebb lépett. - Tudja, honnan ered ez a hatalom, ami magában van?
- Már megmondtam magának: az új vámpírerő hatalma. - válaszolta a lány flegmán.
- A legnemesebb vámpírcsalád sarja. - a tanár mintha meg sem hallotta volna a lány hangjában rejlő gúnyt, utálatot és félelmet.
- Persze. - sziszegte a lány, szarkazmustól csöpögő hangon, - Na és azt mivel magyarázza, hogy mindkét szülőm ember?
- Honnan tudja? - kérdezett vissza a tanár. - Az anyja meghalt kiskorában. Honnan tudja, pontosan mi történt vele? - a tanár kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Honnan tudom?... Honnan? - a lány kezdett elbizonytalanodni. Ami eddig biztosnak tűnt számára, hirtelen megfoghatatlan, illékony lett.
- Nem tudhatja. - a tanár diadalmasan mosolygott rá. Fölényben volt. - De én segítek magának. A hatalma... gondoljon bele, a vámpírok, sőt, a világ ura lehetne... a segítségemmel. - egészen a lány arcába suttogta el az utolsó szavakat. Kéjes mámor csillogott szemeiben, és hataloméhes mosoly terült szét arcán.
- A világ... ura? - nyelt egyet a lány. Az izgalom felülkerekedett a félelmén, és mohón csillogó szemekkel nézett a tanár szemébe.
- Úgy bizony. És én leszek a legfőbb bizalmasa. - a tanár ezt kijelentve, ellentmondást nem tűrő hangon mondta.
- Segít nekem? - Tyra hirtelen elfeledkezett a tanár-diák viszonyról.
- Együtt legyőzünk mindenkit. A legfőbb vámpírtanáccsal kezdjük. Leszámolunk az önkényeskedésükkel és hatalmat fogunk gyakorolni mindenki felett. Kitaláljuk, hogy győzzünk le mindenkit, és végül a vérszomjat is leküzdjük. A természet urai leszünk. Velem tart? - lázasan csillogó szemekkel kinyújtotta a kezét, Tyra pedig megfogta.
- Legyen így.

A könyvtár homályába a magas ablakból napfény ömlött be. A fényben kavarogtak a porszemek, lágyan hullottak a földre. Az asztaloknál és a könyvespolcok között senki sem volt. Teljes csend és elhagyatottság uralkodott a helyiségben.
Eric a könyvtárosi asztalnál ült, és egy könyvet olvasott. Belemélyedt az olvasmányba, és összerezzent, amikor az ajtó nyikordulása új látogató érkezését jelezte.
Gyorsan becsukta a könyvét, és az ajtó felé kapta a fejét. A tekintetéből az általános vidámság és jó kedély rögtön eltűnt, fagyos érdektelenség váltotta fel. Arcizmai megkeményedtek, száját összeszorította.
- Reméltem, hogy egyedül talállak. - a belépő vendég szelíd, finom hangja bűnbánóan csengett, ahogy egyre közeledett a vérfarkas felé. - Eric, meg kell beszélnünk...
- Nincs számodra mondanivalóm. - a fiú szorosan lehunyta a szemét, és elfordította fejét. Felállt az asztal mögül, indulásra készen.
- Eric, nem tudod, hogy miért tettem! Felszínesen ítélsz meg! Miért gyűlöltél meg? Nem ellened tettem! - a hangja könyörgő és szemrehányó volt egyszerre.
- Azt hittem, más vagy, mint a többi vérszívó élősködő társad! - köpte a szavakat a vérfarkas.
- Más vagyok! - csattant fel a lány. - Nem is ismersz!
- Eléggé ahhoz, hogy ne is akarjalak! - a fiú kemény szavai éles ellentétben álltak a szemével. A szeme mindent elárult: fájdalmat, könyörületet és vágyat.
- Akkor békén hagylak. - bólintott kurtán a lány, majd nem ki, hanem a könyvespolcok felé indult. Eltűnt a sorok között, a fiú pedig visszaült a helyére, és olvasott.
De egy sor sem jutott el az agyáig.
Felállt, és dühösen a lány után indult.
- Mit olvasol?
Tyra egy asztalnál ült, és izgalommal vegyes félelemmel falta a könyv sorait. Ujjai elfehéredtek a szorítástól, amivel a könyvet fogta erősen.
- A hatalomról olvasok, Eric. A hatalmas vámpírokról, akik szembeszegültek a legfőbb tanács zsarnokságával. - tekintetét egy pillanatra sem vette le a könyvről.
- Olvasd csak nyugodtan, de nem látom értelmét. Nem nyersz belőle. Csak forrófejű bolondok vannak abban a könyvben. Mind őrültek voltak, amiért szembeszegültek.
- Úgy gondolod? - a lány érdeklődve nézett a fiú szemébe.
- Nem gondolom, hanem biztosan tudom. - a fiú gyanakodva mérte végig a vámpírt.
- Rendben. - Tyra egy kurta biccentéssel jelezte, hogy nem tart igényt a könyvtáros további társaságára. Eric érezte ezt, és csendben arrébb ment, a könyvek között keresgélve.
- Olvasd inkább ezt! - ment oda percekkel később egy nagy, vaskos könyvvel a kezében.
- "Titokzatos szerelem"? - olvasta a lány fennhangon a címet, majd a könyv hátsó fedelét kezdte el olvasni:
- "Az ellenállhatatlanul vonzó vérfarkas, Jack, igazi nagymenő. Amikor Lea-val, a szép, de vérszomjas vámpírral találkozik, eleinte gyűlölik egymást, de aztán ez a gyűlölet heves szenvedélybe csap át..." - a lány elhallgatott. Szúrós szemmel meredt Eric-re:
- Enyhe célzás, nemde? - a fiú elpirult.
- Eric, nem így kell szerelmet vallani. - nevetett fel Tyra, és csúfondárosan olvasta tovább a tartalmat:
- "A vérfarkas és a vámpírlány szerelme azonban nem tarthat sokáig: az ősi, fajok közötti gyűlölet hamar eluralkodik kapcsolatukban is, és kemény küzdelmek árán tudnak csak együtt maradni...". Nem is olvasom tovább! - kiáltott fel Tyra kacagva, és fejét csóválva mosolygott Eric-re:
- Ez olyan elcsépelt! Fogadjunk, hogy a végén nyáltenger lesz, és boldogan élnek, minden ellentétet leküzdve az örökkévalóság végéig. - a lány gúnyos mosollyal rázta meg fejét: - Nem, köszönöm, nem vagyok rá kíváncsi.
- Egyáltalán nem akartam szerelmet vallani! - hápogott felháborodottan Eric, de még mindig vörös volt a szégyentől.
- Á, nem. - Tyra már nem is figyelt rá, csak egy gúnyos mosoly erejéig foglalkozott még vele, majd tovább olvasta a könyvét.
A fiú csendben álldogált mellette, majd a lány közömbösségén kissé megbántódva odébbállt.
Egy óra múlva a vámpírlány négy vaskos könyvvel a hóna alatt baktatott a kölcsönzőasztalhoz:
- Ezeket szeretném kivenni. - mosolygott. Eric egy pillantásra sem méltatva őt, begépelte a könyvek kódját, majd bólintva útjára engedte a lányt:
- Egy hónap múlva hozd vissza. - azzal hátra dőlt, és tovább olvasta megkezdett könyvét.
- Vámpírvér és farkaserő? - a lány incselkedve olvasta fel a fiú könyvét. Eric csak kurtán bólintott.
- Akkor megyek. - Tyra kissé értetlenül lépett ki a könyvtárból. Nem értette a fiú ellenszenvét, de nem is érdekelte.
Pillanatnyilag fontosabb dolga is volt.

Leszállt az éj.
A lány a szobájában ült, és az egyik könyv fölé görnyedve falta a sorokat.
"A legnemesebb vámpírcsalád sarjai..." - felgyorsult a légzése.
Minél többet olvasott, annál inkább több kérdése lett.
Az időre fittyet hányva bújta a könyvet.
Az ajtó megnyikordult mögötte.
- Tyra? - a lány összerezzent, majd automatikusan becsapta a könyvet, és a hang irányába nézett.
- Eric! - elmosolyodott.
- Sajnálom. Felejtsük el.
- Tudni akarod?
- Mit? - a fiú értetlen tekintettel meredt rá.
- Az apám volt... - kezdte a lány, nem válaszolva a fiú kérdésére, -... de csak biológiailag. Alkoholista volt! Valahányszor hazajött... megvert. Nem volt rá indoka, de az ostort nap mint nap használta. - nyelt egyet. Lassan lehúzta a felsőjét, és megmutatta a hátát Eric-nek.
- Úr Isten... - lehelte a fiú, a vörös, mély sebeket látva. Finoman hozzájuk nyúlt: némelyik még csak most gyógyult be. A lány egész háta tele volt a vastag, vörös mélyedésekkel.
Lassan lehúzta a pólóját, és könnyes szemmel törtek elő belőle a fájdalmas emlékek:
- Gyűlölt. Mindenért csak verni tudott. Ha éppen nem volt részeg, akkor a lelkemet tiporta a sárba. Pár kedves szava volt hozzám csupán egész életemben.
És az anyám... meghalt. Nagyon régen. Nem volt mellettem senki, aki megvédjen. Se egy testvér. Se egy rokon. Senki. - a könnyeit visszanyelve a tekintete száraz maradt. Forró düh és gyűlölet lángolt csak benne.
- Az anyám meghalt. Elvileg. Egy ilyen férjjel azonban ki tudja, hátha... elhagyta. Engem pedig a karmai között hagyott, nem is törődve a sorsommal. Mintha csak egy kolonc lettem volna a nyakán. Sötét és alaptalan gondolatok, de ha valaha eszembe jutnak, az anyámat is gyűlölöm. - Tyra megrázta a fejét. - Megöltem. A vére édes volt. - megnyalta az ajkát.
- Sajnálom. - Eric néma szánalommal figyelte a vámpírt.
- Ne tedd.
- Tyran én...
- Ne mondj semmit. - a lány lassan végignyúlt az ágyán. - Eric, kérlek... most hagyj magamra. - a fiú némán bólintott, és halkan kiosont a szobából.
Hirtelen megint nyílt az ajtó. Tyra továbbra is a fal felé fordulva feküdt, azt hitte, Eric jött be újfent. Csak akkor kapta fel a fejét amikor kínzója erős, kegyetlen hangja szólalt meg a háta mögött:
- Fordulj meg, nyomorult!

4. Fejezet

Sziasztok! :)
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket!! :) Valamint nagyon-nagyon örülök a három rendszeres olvasómnak: Abbey-nek, Love Day-nek és Kicsi Boo-nak! :) ♥ Imádlak titeket, nagyon köszönöm!! :)
Az összes kommentelőmnek és chatben írómnak is nagyon szépen köszönöm, drágák vagytok!!! :) ♥

Puszi:

Lovelife ♥

- Hogy képzelted....?! - sziszegte a férfi Tyra arcába. Keményen megrángatta a lányt, majd egy nagy taszítással a földre küldte. Tyra vad gyűlöletet érzett nemzője iránt, és felpattanva nekirontott. Ám ekkor ismét megérezte a mentális béklyó szorítását, és szinte megbénulva állt.
- Ha még egyszer ezt teszed, garantálom, hogy meg fogod bánni! - a vámpír a lány arcába hajolt. Vörös szemei kegyetlenül meredtek a dühös szempárba.
Tyra összeszorított foggal küzdött a gyűlölete ellen.
- Megértetted, nyomorult?! - a férfit különös jó érzéssel töltötte el ez a megszólítás. Szinte kéjes örömmel hívta így a vámpírlányt.
- Miért kellett idehoznod?! - a lány nehezen kerekedett felül indulatain, még mindig remegett visszafojtott dühe miatt.
- Hogy miért? Hogy tanulj! - a férfi kissé zavarodottan nézett rá. A távolba meredt, tekintete elkalandozott. Bizonyára régi emlékek jártak az eszében. A lány, kihasználva gyengeségét, hirtelen megkérdezte:
- Miért nem láthatom a családomat?
A vámpír feleszmélt az ábrándozásból, és a lány szemébe nézett. Hirtelen mintha szánalom villant volna tekintetében, de azt rögtön felváltotta a közömbösség.
- A családod? Nincs neked olyanod!
- De van. - a lány nyugalmat erőltetve magára állta a vámpír tekintetét. Válaszokat akart, annyi mindent nem tudott még, és tudta, csak egy módon kaphatja meg őket: nyugodt kérdésekkel.
- Csak egy apád van.
- Honnan tudod?
- Már figyeltelek egy ideje, mielőtt átváltoztattalak volna.
- Miért változtattál át?
- Különös erőt éreztem benned.
- Különös erőt...? - a lány felvont szemöldökkel, kérdőn nézett a férfira.
- Igen. - egy kurta bólintással jelezte, hogy nem akar többet beszélni róla.
- És... - kezdte a lány, de a férfi félbeszakította:
- Elég a kérdésekből. Nincs időm veled csevegni. Csupán egy dolog miatt jöttem ide, azt pedig már megbeszéltük. Utoljára kérdezem tehát: megértetted?!
- Meg. - a lány összepréselt szájjal, kelletlenül mondta ki.
- Helyes. Nem lógsz órákról. Nem kérdezel felesleges dolgokat senkitől. És főleg, - nézett a lányra jelentőségteljesen, - nem ismerkedsz vérfarkasokkal.
- De Eric... - a lány védeni próbálta barátját, de a vámpír lehurrogta:
- Nem, ő sem kivétel! - azzal megfordult, és elment. Fekete köpenye lobogott utána, ahogy eltűnt a ködben.
Tyra hosszasan nézett utána, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy a férfi már nem jön vissza, berohant az erdőbe.
Vért ugyan az iskolában is kapott, de az jobbára elraktározott, régebbi vér volt.
Ő friss vérre vágyott. Magából a zsákmányból akarta kiszívni a vörös folyadékot.
Futott.
Korlátlanul futott, erős, izmos lábával el-el rugaszkodott a földtől. Jó érzés volt szabadon mozogni, távol a tanároktól, a szabályoktól, a többi vámpírtól...
Hirtelen patakopogásra lett figyelmes.
Gyors mozdulattal egy bokor mögé kuporodott, és síri csendben figyelt.
Pár perc múlva egy hatalmas szarvas lépkedett ki a fák közül. Büszkén tartotta agancsos fejét, de a szeme riadtan járt fel-alá. Érezte a vámpír jelenlétét.
Idegesen kapkodta fejét, de nem látta a ragadozót. Lassan lehajolt, és beleharapott a az ősz utolsó füvébe.
Fülét folyamatosan mozgatva evett, egy percre sem lankadt ébersége.
Felegyenesedve körülnézett, majd ismét lehajolt.
A lány összehúzta magát, mint egy támadásra kész oroszlán, és ugrott. Egyenes a szarvas ütőerének csapódott, majd erősen körülfonta karjaival az állat nyakát.
A rémült szarvas fejét hátravetve, toporzékolva próbálta lerázni magáról támadóját, de nem járt sikerrel. A lány beleharapott ütőerébe, és mohón ivott. A szarvas szemében fájdalom tükröződött, de a lányt hidegen hagyta.
Vámpír volt. És szomjas.
Mohón nyelte a vért, érezte, ahogy testét megtölti az erő.
Hirtelen mindenre képesnek érezte magát.
A szarvas lehanyatlott a földre. Már csak pár erőtlen rúgással tiltakozott, majd végleg megadta magát a halálnak.
A lány kiszívta az utolsó csepp vért is.
Jóleső morgással felállt, és lenyalta ajkait. Erősnek és hatalmasnak érezte magát.
A folyamatos szomjúsága csökkent, de nem múlt el nyomtalanul. Tudta, hogyha ismét vért érezne, innia kellene.
De nem érzett vért.
Csupán elégedett volt, és erős.
Körülnézett.
Az erdő csöndje megnyugtatóan lengte körül. Madarak csicseregtek, és a hangyák már meg is indultak a szarvastetem feldolgozására. Pár kisebb ragadozó is fente rá a fogát, és a lány nem akarta őket éhen hagyni.
Lassan elindult, az avar szelíden ropogott a lába alatt, ahogy elnyelte a köd.

- Tyra! - a lány összerándult a neve hallatán. A vámpírok közül senki nem szólította a nevén. Senkit sem érdekelt, mi a neve.
- Apa? - a lány rémülten meredt az apjára. A férfi bizonytalan léptekkel, ködös tekintettel indult felé. Kezében egy nagy üveg pálinkát szorongatott, mintha az élete függne tőle. Hunyorogva, gyanakodva vizsgálgatta a lányát.
Az erdő szélén voltak. A vámpíriskola jó messze volt az erdőtől, különben Tyra apja már nem lett volna életben.
Erős alkoholszag csapta meg a vámpírt, ahogy apjához lépett egy bizonytalan lépéssel. De ennél is erősebb volt a vér szaga.
A lány undorodva fordult el tőle.
Próbálta leküzdeni a vérszomját, de hiába: a szarvasból nyert ereje mintha semmivé foszlott volna az embervér ínycsiklandó illata nyomán.
- Apa, menj innen... - kérte, miközben kézzel-lábbal igyekezett távol tartani magát tőle.
- Kislányom, ezt... nem hagyom annyiban. - az apja akadozva, furcsán beszélt, bizonyára az alkohol hatása alatt volt még mindig, de már kijózanodó állapotban.
- Magyarázd meg, hol voltál... - a keze reszketett. A szemei már csak a távolba tudtak meredni. Valószínűleg az ital és a hideg miatt már a halál szélén állt. Tyrának képtelen ötlete támadt.
- Apa... gyere közelebb... - súgta bizonytalanul, majd rögtön vissza is hőkölt saját kegyetlenségétől. Neki talán sok öröme telt eddig a vámpír-létben?! Képes lenne az apját állítólagos "kegyelemből" átváltoztatni, csak mert nem bír uralkodni várszomján?
Hirtelen megundorodott magától.
Földbe gyökerezett lábakkal állt, miközben az apja ügyetlenül botladozott felé.
- Ne gyere közelebb! - sziszegte gyűlölettel. Nem is az apjára, inkább saját magára volt mérhetetlen dühös.
- Kislányom, én vagyok a... az... apád... - az öreg nyelve már alig forgott. Az üveget még mindig kétségbeesetten szorítva lerogyott az avarba, és lassan gyengülő testtel lehanyatlott.
- Tyra... - a lánya neve volt az utolsó, ami elhagyta a száját.
Egy pillanat műve volt csupán az egész.
Tyra ugrott.
Harapott.
Folyt a vér. A tulajdon apja vére.
És alig szívott párat, az öregnek már vége volt. Még csak a mondatát sem tudta befejezni.
Meglakolsz, - gondolta Tyra, miközben élvezettel ivott, - meglakolsz mindenért, amit tettél velem. A hideg. A verések. A korgó gyomorral, vacogó fogakkal eltöltött éjszakák a kemény, rideg vaságyon. Soha egy kedves szó. Soha egy ölelés. A fájdalom. A félelem.
Ivott. Minden dühét beleadva szívta annak az embernek a vérét, akinek a létezését köszönhette. Az emberi létezését.
A saját apja.
Az utolsó csepp vért is kiszívta, majd felállt.
A felismerés elemi erővel tört rá: az apja! Eddig is tudta, de a szó csak most nyert értelmet. A tulajdon apját ölte meg!
Erre nincs bocsánat.
Soha nem fog kiderülni, soha senki nem fogja börtönbe vetni, mert nem fogják tudni, de ő mindig tudni fogja, és mindig kínzó bűntudata lesz a cselekedete miatt.
Nem számít, mit tett vele, az apja volt. Nem volt joga megölnie.
Az érzések tomboló viharként kavarogtak benne.
Szeretet. Gyűlölet.
Végül undorodva köpte ki apja utolsó csepp vérét a szájából.

- Eric... - Tyra hangja erőtlenül hangzott fel a nagy, félhomályos könyvtárszobában. Eric egyedül üldögélt egy asztalnál, és éppen elmélyülten olvasott, amikor a vámpírlány betoppant.
Érkezésére azonnal felkapta a fejét, majd viccesen megjegyezte:
- Frissen facsart vért ittál? Elviselhetetlen szaga van. - mosolygott, de a mosoly rögvest lehervadt az arcáról, amikor Tyra fájdalomtól túlcsorduló tekintetébe nézett.
- Mi... mi történt? - kérdezte, és egy ugrással mellette termett. - Ki bántott?
- Egy szörnyeteg vagyok, Eric! Egy szörnyeteg... - mondta, és a fiú vállába temette fejét.
- Ugyan, hiszen a vámpírok vért isznak...
- De nem a saját apjukét! - a kiáltása visszhangzott a teremben, fagyott csendet hagyva maga mögött.
- A saját...
- Apámat. - fejezte be a mondatot Tyra. - Gyűlöltem. Ő is gyűlölt. Éheztetett. Vert. Kínzott. Ott volt az erdőben. A vére szaga... a gyűlölet... nem tudtam magamon uralkodni. - nem sírt. Fájdalommal vegyes elégedettség ült ki az arcára, amit a vérfarkas megdöbbenve figyelt.
- Nem is... nem is fáj?!
- De. - kurtán bólintott. - De megérdemelte.
- Én most... elmegyek, ha nem bánod. - Eric eltolta magától Tyrát, és kiviharzott a könyvtárból. Becsapta maga mögött az ajtót. A csattanás még sokáig visszhangzott a könyvtár kupolás terében.
A lány ott állt.
Órákig nem mozdult.
Aztán leült a földre, és a semmibe meredve gondolkozott.
Sokáig.

3. Fejezet

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a kommentjét: Pupinak, apk-nak, és Happy Honey-nak, akinek külön köszönöm hogy időt szakított a blogomra!! <3 :) ♥
Jó olvasást, puszi!

Lovelife ♥

- Új kisasszony, kérem tudna mondani vámpíros történeteket, amiket még ember korában olvasott? - a kérdés az irodalomtanár vámpír szájából hangzott el, miközben Tyrá-t faggatta.
- Nevem is van! - Tyra arcán elégedetlen grimasz jelent meg.
- Az újak csöndben maradnak! Örülnek, hogy itt lehetnek! - a tanár gúnyos, lekezelő pillantást vetett a lányra, és kérdőn várta a válaszát.
- Tisztességesen beszéljen velem! - csattant fel az újdonsült vámpír, és morgás tört fel a torkából.
- Kisasszony, ha nem vette volna észre, a tanár itt én vagyok! - a vámpír fenyegetően tornyosult Tyra fölé, miközben veszedelmesen villogott a szeme. A többi diák csak nevetett az újonc hevességén, és botrányt sejtve figyelték a tanár reakcióját. - Ha meg meri nekem mondani, mit tegyek és mit nem, garantálom, hogy nagyon, de nagyon meg fogja bánni! - az arca nem árulkodott sok jóról.
Tyra kénytelen-kelletlen, de lenyelte a nyelve hegyén gyülekező csípős visszavágásokat.
- Nos, most pedig a kérdésemre válaszoljon! - a tanár keményen arcul csapta a lányt, aki villogó szemekkel majdnem rávetette magát a megalázottságtól.
- Igenis, tanárnő. - nyögte ki, mert hirtelen megint érezte az elméjét béklyóba fogó erőt. - Ön... ezt hogy tudja csinálni? - hirtelen szelíd lett, mint a kezes bárány. A többiek nemtörődömséggel figyelték. Nem volt új számukra a jelenség.
- Ön még mit sem tud a világunkról, de nem olyan szép és kedves, mint gondolja! - a tanár hangjából csak úgy sütött a gúny, megvető mozdulattal megbökte a lány arcát: - Most pedig, utoljára ajánlom, hogy válaszoljon a kérdésemre, de rögvest! - az arcáról hirtelen eltűnt mindenféle érzelem, csak egy maszk volt, és a lány nem érezte tovább a szorítást. Ennek ellenére nem mert ismét fellázadni.
- A.. az Alkonyatot. Az Evernight-ot... - nem tudta folytatni, mert a többiek gúnyosan nevettek, a tanár pedig úgy nézett rá, mint aki egy hiperaktív kisgyerekkel foglalkozik végtelen türelemmel.
- Á, nem is vártam mást. Nem vagyok meglepve. Ne is folytassa! - a kezével türelmetlenül intett, és a nevetés utolsó foszlánya is elhalt.
- Tudja, ezek olyan regények, amelyek megszégyenítik az egész fajunkat. Akik elolvassák, azt gondolják a vámpírokról, hogy kedves, szerető lények, akik szembeszállnak a természetükkel csupán egy emberi lény kedvéért! Ez megalázó!! - a tanár szeme csillogott a bosszútól, és a diákok helyeslően morogtak.
- Tudja, vannak ám igazi vámpír könyvek is... - nézett a lány szemébe mélyen, jelentőségteljesen. - De talán ha elolvasná őket, most rögtön öngyilkos akarna lenni. Gyenge jellem maga, látom a szemén! - azzal Tyra arcába nevetett.
A lány visszahőkölt, és félelemmel vegyes tisztelettel nézett a nőre.
Hatalom. Vérszomj. Erő.
A nőben minden megvolt, ami egy kegyetlen vámpírban. Akár lehetett volna a legfőbb vámpírtanács elnöke is ahelyett, hogy a hatalmát irodalom órákon vesztegeti.
- Maga... miért tanár? - nyögte ki a lány, de rögtön meg is bánta. A tanár szeme dühöt, gyűlöletet és egy kis fájdalmat sugárzott.
És bosszút.
- Nem mindenki gondolta, hogy alkalmas lennék az elnöki posztra, sajnálatos módon. De egyszer majd meg fogják változtatni a véleményüket... - azzal gonoszan felnevetett, majd visszatért a vámpírirodalomhoz. A lány borzongva nézett végig rajta.
A nő kitalálta a gondolatait! Honnan máshonnan tudhatta volna, hogy ő az elnöki posztra gondolt?! Vagy esetleg nem találta ki, csak az ő gondolatai is akörül járnak?! Ennek kicsi volt a valószínűsége.
Az a rengeteg düh, bosszúvágy, ami a tanár szemében volt, megrémítette Tyrá-t.

- Mi van, újonc? - egy lány lökte meg a folyosón menet, ő pedig ellenségesen meredt rá.
- Ne merészelj lökdösni! - morgott rá.
- Ó, igen, én is ilyen voltam az első egy hónapban, emlékszem! - csevegett a lány vidáman, észre sem véve Tyra ellenséges morgásait, - De utána megváltoztam. Addig azt hittem, az újonnan nyert vámpírerőmnél fogva a hatalmam korlátlan, de kis szívem, majd látod, be fognak törni téged is, addig, amíg engedelmes jókislány nem leszel! - azzal csilingelő kacajjal tovasuhant.
Tyra dühöngött.
Miért kellett neki idejönnie?! Miért nem vadászhat most az erdőben, és miért nem ihat, ihat és ihat, amíg csak akar?!
A vámpírlét, előző elképzeléseivel ellentétben, nem szabadságot adott neki, hanem ugyanolyan kötöttséget, mintha ember lett volna.
Azzal a különbséggel, hogy erről a világról vajmi keveset tudott csak.
Ahogy tovább ballagott a folyosón, egy jobbra nyíló ajtón nagy felirat hirdette a könyvtárat. Nem teketóriázott sokat, vámpírokat félrelökve az útjából haladt célja felé.
Végre elérte az ajtót, kinyitotta, és belépett rajta, majd gyorsan be is csukta maga után.
Kellemes csend és félhomály fogadta.
A folyosón zsibongó tömeg zaja halk kis nesz volt már csupán, és a kellemesen homályos és legfőképp megnyugtatóan csendes könyvtár azonnal elnyerte tetszését.
- Segíthetek? - egy rekedt hang szólalt meg egy sötét sarokból, mire a lány ijedten összerezzenve kapta a hang irányába a fejét.
- Ki van ott?
- A könyvtáros. - a hang gazdája felemelt kézzel, nagy mosollyal lépett ki az árnyékból, és az újoncra nézett:
- Új vagy itt, jól mondom? A szagod elviselhetetlen! - azzal furcsa fintort vágott, majd szabadkozva nevetett:
- Nyugi, csak húzlak.
- Ki vagy te? - a lány értetlenül meredt rá. A fiú vele egy idő lehetett, vagy egy évvel idősebb. Nem vámpír volt, de nem is ember. Valami a kettő között. Furcsa, a vámpírokéhoz nem hasonlítható, jellegzetes szaga volt, izmos, erős teste azonnal feltűnt a szemlélőnek.
- A könyvtáros vagyok, még mindig. - a fiú nevetett, és leeresztette kezeit. - Mit szeretnél?
- Magyarázatot. - a lány furcsán méregette az előtte álló személyt.
- Mire?
- Hogy mi vagy te? Ki vagy te? - türelmetlenül meredt rá.
- Ó, hogy még ezt sem tudod? Na jó, elmagyarázom. Tudod mi az a vérfarkas? - incselkedő mosolyra húzta száját.
- Tudom. De azt hittem...
- Ó, igen, hogy a vámpírok legnagyobb ellenségei vagyunk. Ez részben igaz, de semmiképp sem olyan értelemben, mint ahogy a Twilight-ban olvashattad. - azzal kacsintott. A lány bizonyára elpirult volna, ha lett volna vére, de így is meglehetősen zavarban volt.
- Akkor... akkor...?
- Hadd segítsek. Az iskola vérfarkasokat is tanít. Van olyan óra, amikor vérfarkasok és vámpírok vannak együtt, de egy ritkán van. Általában külön tanítják őket, ennél fogva a tanárikat fele vérfarkas, másik fele vámpír.
- És te? - a lány zavarodottsága nem enyhült, sőt, ahogy egyre többet tudott, csak még többet akart még megtudni.
- Eric Hunt. Az ügyeletes könyvtáros. - mosolygott, és a kezét nyújtotta. A lány bizonytalanul kezet fogott vele, és továbbra is gyanakodva méregette:
- De... neked nem órán kellene lenned?
- És neked? - kérdezte huncut mosollyal a fiú.
- Oké, rossz kérdés volt. - a lány kezdett kissé feloldódni, megeresztett egy félmosolyt. - De még mindig nem tudok semmit. Sem a vámpírokról, a vérfarkasokról meg még annyit sem.
- Hölgyem, ez esetben hadd mutassam meg önnek eme remek helyiség értékes remekeit! Kérem, hadd segítsek önnek megfelelő könyvet választani, ismereteinek növelésére! - hivatalos hangja a mondat végére csipkelődővé vált, és kinyújtotta karját Tyra felé.
- Kit tisztelhetek a kisasszonyban? - nevetett, miközben a lány vonakodva karolt belé, és együtt indultak a könyvespolcok felé.
- Itt senkit sem érdekel a nevem. - mondta a lány, és elgondolkozva simított végig egy vastag könyv gerincén. - Ez miről szól?
- Vámpírok ma. Talán nem ezzel kéne kezdened. - mosolygott szelíden a könyvtáros, és tovább sétált a sorok között. - Engem viszont érdekel a neved. - tette hozzá mintegy mellékesen, de Tyra kihallotta a hangjából az érdeklődést.
- Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy működik ez. Az ember nevemet megtartom továbbra is? - fordult szembe Eric-kel.
- Megtarthatod, de át is nevezheted magad. A legtöbb vámpír megtartja a keresztnevét, és a vezetékneve helyett valami rá jellemző tulajdonságot vesz fel.
- Tyra vagyok. - nyújtotta a kezét a lány.
- Tyra... Tyra... Szexi Tyra! - mérte végig a lányt a fiú, és csibész mosolyra húzódtak ajkai.
- Ez túl provokatív. - nevetett fel a lány, és játékosan meglökte a fiút, de tetszett neki az elismerés. A játékos meglökéstől azonban a fiú megtántorodott, és a polcnak esett.
- Te jó ég, mi történt?! - hajolt le hozzá rémülten a lány, és talpra segítette a vérfarkasfiút.
- Kissé erős vagy. - nevetett a fiú, és hozzátette. - A bordámat érzem. Legyen... Bordatörő Tyra.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom! - szabadkozott a lány zavartan, de a fiú csak nevetve rázta a fejét: - Nyugi, nem lesz semmi bajom. Gyorsan gyógyulok. És különben is, az erőfölényed nem fog egy-két hétnél tovább tartani! - nevetett, mire a lány cserfesen mosolygott: - Ki tudja, Mr. Farkas?
- Ez csak az újonnan szerzett vámpírerő hatása... - magyarázta a fiú, de a lány csak kacagott rajta:
- Vagy ez csak egy jó magyarázat arra, hogy nem vagy kondiban! - nevetett, és kihívóan mondta: - Kapj el, ha tudsz, Mr. Szupererő! - nevetett, és eltűnt a polcok között.
- Ezt még megbánod! - fenyegette meg a fiú komoly arccal, de a szeme nevetett, ahogy a lány után vetette magát.

2. Fejezet

Sziasztok!
Nagyon köszönöm az eddig érkezett kommenteket!
Jó olvasást, puszi!

Lovelife ♥

 

Erő. Vérszomj. Hatalom.
A lány kínoktól égő testtel állt fel az avarból. A vámpír még mindig mellette állt, és csendesen figyelte átalakulását.
- Vámpír vagy tehát. - szólalt meg csendesen, és a lány vállára téve a kezét, szembefordította magával.
Vérvörös szemek.
A lánynak még vörösebbek voltak a szemei, mint bármelyik vámpírnak eddig, akivel a férfi találkozott. Megdöbbenve szemlélte a lány gyilkos arckifejezését.
- Szomjas vagy? - szólalt meg morogva, mire a lány, mint egy vadállat, kivicsorította éles szemfogait, és mély morgás tört elő szájából.
- Ideje vadászni. - suttogott a vámpír, és elfutott az erdő sűrűje felé. A lány követte, és végre kihasználhatta az ereiben rejlő hatalmas vámpírerőt. Úgy futott, mint a szélvész, és az első útjába kerülő őzet leteperte. Nekiugrott az állat ütőerének és mohón, szomjasan ivott. A vér lecsorgott ajkain, összefoltozta a ruháját, de semmi sem érdekelte. Csak ivott.
Amikor az őz erőtlenül, a semmibe meredő üveges szemekkel feküdt a földön, a lány felállt. Mozgása kecses volt, mégis erőtől duzzadó.
Megtörölte a száját, és megfordult.
A férfi mögötte állt, és mosolyogva figyelte.
- Elég volt? - kérdezte mosolyogva.
- Nem. - először szólalt meg azóta, hogy átváltozott. - Mindig csak innék. Mindig. - szólalt meg, és lekuporodott az avarba.
- Akkor hát, rajta! - nógatta a vámpír morogva.
- Nem. - rázta a fejét a lány.
- Nem? - vonta fel a szemöldökét a vámpír. - Nem?!
- Mit tettem? - a lány könnyezett. Arcát a kezébe temetve sírt.
- Egy vámpír nem sír. - a férfi odalépett, és talpra rángatta a lányt. Kegyetlenül lefejtette ujjait az arcáról, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen:
- Vámpír vagy, te nyomorult. - azzal nagyot lökött rajta. A lány szemeiben harag lobbant, és nekitámadt a férfinek. Morogva ugrott rá, és leteperte az avarba. Ösztönösen az ütőerét kereste, és beleharapott.
- Harapj csak. - nevetett a férfi, és letaszította magáról az újdonsült vámpírt. - Nekem már nincs vérem. Elfelejtetted, hogy vámpír vagyok? Csakúgy, mint te.
- A családom... - a lány ismét erőtlenül roskadt össze.
- A családod?! Nincs neked olyanod! Az apád iszákos őrült, az anyád meghalt, testvéred nincs... - és kegyetlenül mosolygott.
- Ne merészeld... - a lány nekiugrott. A gyűlölet fűtötte, ütötte, harapta, rúgta ellenfelét, ahol csak érte.
- Erős vagy, nem mondom. - lihegett a férfi, miközben egyre csak  a támadója ügyes ütéseit próbálta hárítani.
- Te.. utolsó...mocsok... - a lány ökle ütött. A férfi felüvöltött fájdalmában.
- Te kérted, hogy vámpírrá változtassalak...!
- Mert nem volt más választásom! - hörgött a lány, és ráugrott a vámpír fejére. Ütött, harapott.

- Lenyugodtál, nyomorult? - a férfi belerúgott a földön fekvő vámpírlányba. Az összegörnyedt az ütés erejétől, majd feltápászkodva ismét a férfinak ugrott.
- Állj! - mondta ki a férfi. A lány nem engedelmeskedett, de az elméjét hirtelen egy nagyobb erő béklyóba fogta.
- Mi ez...? - lehelte erőtlenül, majd reszketve megállt. Az agyát szorító erő lassan csökkent.
- Mit csináltál...? - nézett rémült szemekkel a férfira.
- Nyomorult. - a férfi különös elégedettséggel ejtette ki a szót, majd gúnyos mosollyal megszólalt: - Én változtattalak át, ezért hatalmam van az elméd felett. Hallhatom a gondolataidat, befolyásolni tudom az agyadat, és béklyóba tudom szorítani az elmédet. Ezt érezted az előbb. - elégedett vigyor terült szét az arcán.
- Hatalmad van... felettem? - a lányt lesokkolták a hallottak.
- Úgy bizony.
- Nem fog sokáig tartani.
- Hacsak meg nem tanulod befolyásolni, de ez eltarthat egy évezredig is. Addig pedig korlátlanul uralkodok feletted... - a vámpír kegyetlenül vigyorgott. - Most pedig, kövess. Elviszlek a legkiválóbb vámpír iskolába, ahol a friss vámpírokat oktatják.
- Nem viszel sehova. - sziszegte a lány. Ekkor újra megérezte a szorítást az agyán, és nyüszítve, a kíntól legyőzve terült el az avarban.
- Azt teszed amit én mondok. - morgott a vámpír, és felrángatta a lányt az avarból, és megindult a város felé.

- Olvadj bele a környezetedbe. - figyelmeztette a férfi a vámpírlányt. A nagyvároson keresztül haladtak a vámpír iskola felé.
- Mikor érünk már oda? - szűkölt a lány, akár egy kutya. - A poklok kínjának teszel ki. Emberek között menni, úgy, hogy nem ugorhatok a torkuknak?
- Hamarosan ott leszünk. Nyugodj le. Pár hét múlva úgy és annyi embert ölsz, amennyit csak kedved tartja. - a vámpír kéjesen elmosolyodott a lány szenvedésére.
- Mondd, élvezed, hogy kínzol?
- Nagyon is.
- Téged is teremtett valaki, az is ezt csinálta?
- Pontosan.
- Akkor te miért vagy ilyen kegyetlen?
- Ki kell élnem valakin a szadizmusomat. Tulajdonképpen örülök, hogy átváltoztattalak. Most szabadon uralkodhatok majd fölötted.
- Meg fogok tanulni uralkodni az elmémen... - vicsorgott a lány.
Csendben haladtak tovább. Az emberek nem nézték őket, ők pedig óvatosan, a földet szemlélve, hogy szemük színe ne keltsen feltűnést, mentek egyre csak északra. Már kiértek a városból, és az országúton haladtak céljuk felé.
- Most, azonnal innom kell! - jelentette ki a lány, és eliramodott a közeli fenyves felé. A férfi türelmesen állt.
Tíz perc múlva tanítványa véres szájjal, elégedett morgással tért vissza sikeres vadászatárról.
- Eljön majd a nap, amikor nem fogod beérni állatvérrel. - figyelmeztette a férfi, amikor a lány újra mellette gyalogolt. - Akkor embervért fogsz kívánni. Sokáig fogsz a vérszomjad ellen küzdeni, de az végül le fog győzni téged, és te embert fogsz ölni. Utána csak azt fogod kívánni. Megundorodsz magadtól, és elmész a vámpíriskolába, ahol megtanulsz uralkodni a vérszomjadon. - elhallgatott.
- Ez lenne a sorsom? - a lány elégedetlenül vonta karba kezét.
- Van egy másik lehetőség...
- Mégpedig? - a lány mohón csillogó szemmel nézett a férfira.
- Az, hogy gyilkos leszel. Hogy nem uralkodsz többé a vérszomjadon, hanem mindig csak embert fogsz ölni. De ezt nem ajánlom, mert akkor a legfőbb vámpírtanács elé kerülsz...
- ...ahol?
- Ahol gondoskodnak róla, hogy ne igyál többé vért. Soha.
- Megölnek? - a lány nyelt egyet izgalmában.
- Rosszabb. Állandóan a vér szagát fogod érezni, szinte érzed a szádban az ízét, de sosem juthatsz hozzá. Olyan lesz, mintha elevenen nyúznának. Könyörögni fogsz, hogy öljenek meg, de nem teszik. És utána... - a férfi elkalandozott az emlékeiben. Csendesen maga elé meredve ment tovább.
- Utána? - sürgette a lány.
- Utána... ezt ráérsz majd később is megtudni.
- Mondd el! - vetett könyörgő pillantást rá a lány.
- Nem! - csattant fel a férfi. - Túl fiatal vagy még ehhez, hogy megtudd. Eljön majd az ideje, amikor minden világos lesz előtted.
- Nem vagyok retardált, fel tudom fogni! - acsargott a lány.
- Én meg nem fogom elmondani. - jelentette ki a férfi. A lány éppen válaszra nyitotta volna száját, de a férfi felkiáltott:
- Ott van az iskola!
Hatalmas, gótikus épület tornyosult előttük. Méltóságteljesen állt a fenyves közepén. A lány szája tátva maradt.
- Ide kell majd... járnom? - a férfi csak bólintott. Az arca fájdalmas grimaszba húzódott az iskola puszta látványától is.