1. Fejezet

Sziasztok!
Nos, véleményt még nem kaptam, de az első fejezet itt van! :)
Kérlek ehhez a bejegyzéshez hagyjatok kommentet, vagy írjatok chatben! :)
Puszi:

Lovelife ♥

A lány gondolatai egyetlen szó körül forogtak: megcsalt. Megcsalt. Megcsalt.
Az agyát elöntötte a düh. Megcsalta. Megcsalta. Belerúgott az előtte heverő sziklába. Felszisszent a fájdalomtól. Nem baj, nem érdekel. - gondolta, és még egyszer belerúgott, teljes erejéből. Az emlékek akarata ellenére elborították az agyát, és ő kétségbeesetten küzdött ellenük.
- Figyelj, Tyra. - szólt Stefan, - Én szerettelek. De megváltozott valami...
- Valami? - Tyra megvetéssel ejtette ki a szót. Tudta már, honnan fúj a szél.
- Igen, valami, mert...
- Megcsaltál. Tudom.
- Igen, megcsaltalak... de...
Igen, megcsaltalak! Igen, megcsaltalak?! Hogy volt ezt így képes kimondani, a szemébe? Hogy?! A lány újfent teljes erejéből megcélozta a sziklát, és lassan már nem érezte a lábujját a fájdalomtól.
Mindig tudta. Mindig.
Nem volt neki elég jó. Stefan... sosem szerette őt eléggé. Mindig amolyan "ha nincs ló, szamár is jó" érzése volt a fiú közelében, és ezt ő sosem akarta megcáfolni.
Utálom, gyűlölöm, megölném!! - a lány gyilkos indulatokat érzett.
Miért nem szakított velem korábban?! Miért?! - egy könnycsepp folyt le az arcán. Dühösen letörölte, és folytatta útját a rengetegbe.

Ahogy egyre beljebb és beljebb haladt, úgy nyugodott le egyre jobban. Már nem öntötte el a féktelen indulat, ha Stefan-ra gondolt, csupán a hideg, kegyetlen bosszú.
- Fékezd meg a gyilkos indulataidat, - mondta a pszichológus, - Nem szülnek jó vért.
Vér.
Hirtelen lenézett a cipőjére, és felfedezte a belőle szivárgó vért.
Gyorsan leült az avarba, lerúgta cipőjét, lerántotta zokniját, és meglátta a lábujját. A hús cafatokban lógott róla, a vér ömlött. A düh eddig megkímélte a fájdalomtól, de most elemi erővel tört rá, tehetetlenségében felüvöltött.
És mindezt egy aljas, szemét, utolsó mocsok fiúért, miatta képes volt szétrúgni a lábujját. Ügyetlenül megpróbálta a sáljával bekötözni vérző testrészét, de nem bírta meggátolni a kifolyó vörös folyadékot.
Hirtelen léptek zajára lett figyelmes.
Nem is zajára, inkább neszére. Mint amikor egy vadállat lesből támadva cserkészi be áldozatát.
Érezte, hogy figyelik.
Hirtelen jeges félelem öntötte el: a vér szaga biztosan idevonzott egy kiéhezett vadállatot. Amilyen gyorsan csak tudott, feltápászkodott, és kétségbeesetten keresett egy fát, amire fel tudott volna mászni.
- Ne erőlködj. - a hang a háta mögül szólt, halkan, de annál fenyegetőbben. A lány megdermedt, és nem mozdult. Kétségbeesett kiáltásra nyitotta száját, de hang nem jött ki a torkán.
- Micsoda íncsiklandó illata van a vérednek! - morgott a hang gazdája, és lassan közeledett a lány felé. A nyakára tette éles karmait, majd egy hirtelen mozdulattal szembefordította a zsákmányát.
Vérvörös szemek.
A lány pupillái rémülten tágultak ki, és reszketés fogta el. Némán tátogott, de hang még mindig nem jött ki a száján.
- Édes kicsi lányka. Milyen ártatlan. Milyen tökéletes. Milyen finom. Dark szereti az ilyen kis lánykákat! - vicsorgott a fenevad.
Éles szemfogak.
A vámpír lassan a lány ütőere felé közelített szájával, de a lány egy kétségbeesett mozdulattal ellökte magáról a kezét, és amilyen gyorsan csak tudott, futásnak iramodott.
A vámpír egy pillanat alatt előtte termett.
- Kár harcolnod. Bár, ha játszani kívánsz, nekem nincs ellenemre. - fertelmes vigyorában újra kivillantotta hegyes fogait.
- Ne... - nyögte erőtlenül a lány, és leroskadt a földre.
- Jaj, ne már, ez olyan nyálas! - vihogott a férfi, - Mindenki ezt ismétli halála előtt: ne, ne.... kegyelmezz... ez olyan unalmas. Mondj valami mást.
- Rendben. - a lány hirtelen elszánt és erős lett, a vámpír szemébe nézett, és nem félt.
- Változtass azzá, aki te vagy.
- Vámpírrá? - hebegett a férfi.
- Igen.
- Ó, ne már! - jajdult fel, aztán cinkos kacsintással nézett a zsákmányára, - Akkor nem ihatom meg ezt a finom véredet.
- Annyi embert adok neked, és annyit ihatsz, amennyit csak akarsz. - jelentette ki a lány villámló szemekkel.
- Na nem bánom, legyen! - nevetett fel a vámpír, azzal beleharapott a lány ütőerébe, de nem szívta ki a vérét. Hagyta, hogy a mérge elterjedjen áldozata szervezetében.
- Milyen furcsa. - tűnődött hangosan, miközben a lány teste vonaglott előtte a földön. - Ő maga kérte, hogy változtassam vámpírrá. Ő maga. Hihetetlen. - megrázta a fejét, azzal tovább figyelte a lány átalakulását.
Sötét. Fájdalom.
A lány nem érezte a testét, csak az iszonyú fájdalmat.
Tudata homályos volt, és csak egy szó lebegett előtte:
Vámpír. Vámpír. Vámpír.