2. Fejezet

Sziasztok!
Nagyon köszönöm az eddig érkezett kommenteket!
Jó olvasást, puszi!

Lovelife ♥

 

Erő. Vérszomj. Hatalom.
A lány kínoktól égő testtel állt fel az avarból. A vámpír még mindig mellette állt, és csendesen figyelte átalakulását.
- Vámpír vagy tehát. - szólalt meg csendesen, és a lány vállára téve a kezét, szembefordította magával.
Vérvörös szemek.
A lánynak még vörösebbek voltak a szemei, mint bármelyik vámpírnak eddig, akivel a férfi találkozott. Megdöbbenve szemlélte a lány gyilkos arckifejezését.
- Szomjas vagy? - szólalt meg morogva, mire a lány, mint egy vadállat, kivicsorította éles szemfogait, és mély morgás tört elő szájából.
- Ideje vadászni. - suttogott a vámpír, és elfutott az erdő sűrűje felé. A lány követte, és végre kihasználhatta az ereiben rejlő hatalmas vámpírerőt. Úgy futott, mint a szélvész, és az első útjába kerülő őzet leteperte. Nekiugrott az állat ütőerének és mohón, szomjasan ivott. A vér lecsorgott ajkain, összefoltozta a ruháját, de semmi sem érdekelte. Csak ivott.
Amikor az őz erőtlenül, a semmibe meredő üveges szemekkel feküdt a földön, a lány felállt. Mozgása kecses volt, mégis erőtől duzzadó.
Megtörölte a száját, és megfordult.
A férfi mögötte állt, és mosolyogva figyelte.
- Elég volt? - kérdezte mosolyogva.
- Nem. - először szólalt meg azóta, hogy átváltozott. - Mindig csak innék. Mindig. - szólalt meg, és lekuporodott az avarba.
- Akkor hát, rajta! - nógatta a vámpír morogva.
- Nem. - rázta a fejét a lány.
- Nem? - vonta fel a szemöldökét a vámpír. - Nem?!
- Mit tettem? - a lány könnyezett. Arcát a kezébe temetve sírt.
- Egy vámpír nem sír. - a férfi odalépett, és talpra rángatta a lányt. Kegyetlenül lefejtette ujjait az arcáról, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen:
- Vámpír vagy, te nyomorult. - azzal nagyot lökött rajta. A lány szemeiben harag lobbant, és nekitámadt a férfinek. Morogva ugrott rá, és leteperte az avarba. Ösztönösen az ütőerét kereste, és beleharapott.
- Harapj csak. - nevetett a férfi, és letaszította magáról az újdonsült vámpírt. - Nekem már nincs vérem. Elfelejtetted, hogy vámpír vagyok? Csakúgy, mint te.
- A családom... - a lány ismét erőtlenül roskadt össze.
- A családod?! Nincs neked olyanod! Az apád iszákos őrült, az anyád meghalt, testvéred nincs... - és kegyetlenül mosolygott.
- Ne merészeld... - a lány nekiugrott. A gyűlölet fűtötte, ütötte, harapta, rúgta ellenfelét, ahol csak érte.
- Erős vagy, nem mondom. - lihegett a férfi, miközben egyre csak  a támadója ügyes ütéseit próbálta hárítani.
- Te.. utolsó...mocsok... - a lány ökle ütött. A férfi felüvöltött fájdalmában.
- Te kérted, hogy vámpírrá változtassalak...!
- Mert nem volt más választásom! - hörgött a lány, és ráugrott a vámpír fejére. Ütött, harapott.

- Lenyugodtál, nyomorult? - a férfi belerúgott a földön fekvő vámpírlányba. Az összegörnyedt az ütés erejétől, majd feltápászkodva ismét a férfinak ugrott.
- Állj! - mondta ki a férfi. A lány nem engedelmeskedett, de az elméjét hirtelen egy nagyobb erő béklyóba fogta.
- Mi ez...? - lehelte erőtlenül, majd reszketve megállt. Az agyát szorító erő lassan csökkent.
- Mit csináltál...? - nézett rémült szemekkel a férfira.
- Nyomorult. - a férfi különös elégedettséggel ejtette ki a szót, majd gúnyos mosollyal megszólalt: - Én változtattalak át, ezért hatalmam van az elméd felett. Hallhatom a gondolataidat, befolyásolni tudom az agyadat, és béklyóba tudom szorítani az elmédet. Ezt érezted az előbb. - elégedett vigyor terült szét az arcán.
- Hatalmad van... felettem? - a lányt lesokkolták a hallottak.
- Úgy bizony.
- Nem fog sokáig tartani.
- Hacsak meg nem tanulod befolyásolni, de ez eltarthat egy évezredig is. Addig pedig korlátlanul uralkodok feletted... - a vámpír kegyetlenül vigyorgott. - Most pedig, kövess. Elviszlek a legkiválóbb vámpír iskolába, ahol a friss vámpírokat oktatják.
- Nem viszel sehova. - sziszegte a lány. Ekkor újra megérezte a szorítást az agyán, és nyüszítve, a kíntól legyőzve terült el az avarban.
- Azt teszed amit én mondok. - morgott a vámpír, és felrángatta a lányt az avarból, és megindult a város felé.

- Olvadj bele a környezetedbe. - figyelmeztette a férfi a vámpírlányt. A nagyvároson keresztül haladtak a vámpír iskola felé.
- Mikor érünk már oda? - szűkölt a lány, akár egy kutya. - A poklok kínjának teszel ki. Emberek között menni, úgy, hogy nem ugorhatok a torkuknak?
- Hamarosan ott leszünk. Nyugodj le. Pár hét múlva úgy és annyi embert ölsz, amennyit csak kedved tartja. - a vámpír kéjesen elmosolyodott a lány szenvedésére.
- Mondd, élvezed, hogy kínzol?
- Nagyon is.
- Téged is teremtett valaki, az is ezt csinálta?
- Pontosan.
- Akkor te miért vagy ilyen kegyetlen?
- Ki kell élnem valakin a szadizmusomat. Tulajdonképpen örülök, hogy átváltoztattalak. Most szabadon uralkodhatok majd fölötted.
- Meg fogok tanulni uralkodni az elmémen... - vicsorgott a lány.
Csendben haladtak tovább. Az emberek nem nézték őket, ők pedig óvatosan, a földet szemlélve, hogy szemük színe ne keltsen feltűnést, mentek egyre csak északra. Már kiértek a városból, és az országúton haladtak céljuk felé.
- Most, azonnal innom kell! - jelentette ki a lány, és eliramodott a közeli fenyves felé. A férfi türelmesen állt.
Tíz perc múlva tanítványa véres szájjal, elégedett morgással tért vissza sikeres vadászatárról.
- Eljön majd a nap, amikor nem fogod beérni állatvérrel. - figyelmeztette a férfi, amikor a lány újra mellette gyalogolt. - Akkor embervért fogsz kívánni. Sokáig fogsz a vérszomjad ellen küzdeni, de az végül le fog győzni téged, és te embert fogsz ölni. Utána csak azt fogod kívánni. Megundorodsz magadtól, és elmész a vámpíriskolába, ahol megtanulsz uralkodni a vérszomjadon. - elhallgatott.
- Ez lenne a sorsom? - a lány elégedetlenül vonta karba kezét.
- Van egy másik lehetőség...
- Mégpedig? - a lány mohón csillogó szemmel nézett a férfira.
- Az, hogy gyilkos leszel. Hogy nem uralkodsz többé a vérszomjadon, hanem mindig csak embert fogsz ölni. De ezt nem ajánlom, mert akkor a legfőbb vámpírtanács elé kerülsz...
- ...ahol?
- Ahol gondoskodnak róla, hogy ne igyál többé vért. Soha.
- Megölnek? - a lány nyelt egyet izgalmában.
- Rosszabb. Állandóan a vér szagát fogod érezni, szinte érzed a szádban az ízét, de sosem juthatsz hozzá. Olyan lesz, mintha elevenen nyúznának. Könyörögni fogsz, hogy öljenek meg, de nem teszik. És utána... - a férfi elkalandozott az emlékeiben. Csendesen maga elé meredve ment tovább.
- Utána? - sürgette a lány.
- Utána... ezt ráérsz majd később is megtudni.
- Mondd el! - vetett könyörgő pillantást rá a lány.
- Nem! - csattant fel a férfi. - Túl fiatal vagy még ehhez, hogy megtudd. Eljön majd az ideje, amikor minden világos lesz előtted.
- Nem vagyok retardált, fel tudom fogni! - acsargott a lány.
- Én meg nem fogom elmondani. - jelentette ki a férfi. A lány éppen válaszra nyitotta volna száját, de a férfi felkiáltott:
- Ott van az iskola!
Hatalmas, gótikus épület tornyosult előttük. Méltóságteljesen állt a fenyves közepén. A lány szája tátva maradt.
- Ide kell majd... járnom? - a férfi csak bólintott. Az arca fájdalmas grimaszba húzódott az iskola puszta látványától is.